„Ő ad eledelt minden élőlénynek, mert örökké tart szeretete.”
zsoltárok 136: 25


Kedves Vendégeink!
Köszöntjük Önöket a Tejjel-Mézzel Étteremben!

Hol is indul ez a történet?
Kezdetben egy helyről álmodtunk. Egy kertről, egy házról, mely lehetőséget ad a közeledésre
földi és mennyei értelemben egyaránt. Ennek az álomnak a mentén vágott bele gyülekezetünk 2020-ban, hogy megalapítsa közösségi éttermét.
Legyen egy hely, ahol az asztalközösség többről szól, mint jóllakásig evésről. Letelepedhetünk egymás mellé vagy épp egymással szemben és megpróbáljuk azt tenni, amit a Mesterünk elénk élt: kitárjuk magunkat a másik felé, megnyílunk és engedjük, hogy a Lélek teremtsen közösséget közöttünk. A Szentírásban az asztalközösséggel az ember egyértelműen a másik tudomására hozta: befogadlak, elfogadlak Téged! Jézus így vonja az asztal köré az övéit. Legyen egy hely, mely nem csak nevében szeretne a világ arra a pontjára utalni, melyet az Úr ajándékoz az embernek. Egy hely a növekedésnek, épülésnek, ahol megtalálhatjuk, felfedezhetjük értelmét a létezésének vagy egyszerűen csak hagyjuk gyógyulni "magától" az életet.
Legyen egy hely, mely végül minden elfogyasztott falattal, minden koccintással közvetett módon formálja és erősíti a közös jövendőt. Köszönjük, hogy jelenlétével, rendelésével gyülekezetünk óvodásait, iskolásait támogatja, bevételeink első renden az ő jólétüket szolgálják, hogy a legkisebbek asztalára is minden nap valami mennyei kerüljön.

Tejjel-Mézzel napi menü

A'la carte menü

Asztalfoglalás

Foglaljon asztalt nálunk!

Nyitva tartás 

Hétfő - Szombat

  • 10.00 - 20:00

Vasárnap

  • ZÁRVA
Tejjel-Mézzel Étterem

3894 Göncruszka
Fő út 46. 


Kapcsolat:

E-mail: foglalas@tejjelmezzel.hu
Mobil: +36 (30) 257 4863